Családi autó vásárlás: 5 kérdés, amit tegyél fel, mielőtt megtörténik az adás-vétel

A prospektusban minden családi autó tökéletes: tágas, biztonságos, kényelmes. Aztán az első óvodai pakolásnál kiderül, hogy a babakocsi csak átlósan fér be, a gyerekülés csatja pedig eltűnik az üléskárpit alatt. Az alábbi öt kérdést a szalonban kevesen teszik fel – pedig a hétköznapok zökkenőmentes működésében döntő szerepet játszanak.

1. Befér egymás mellé annyi gyerekülés, amennyi kell?

Az „5 személyes” és az „ISOFIX” együtt sem jelenti azt, hogy három gyerekülés elfér hátul egymás mellett – a legtöbb autóban ez kivitelezhetetlen. Két ülés + egy felnőtt középen szintén nem mindenhol reális. A megoldás egyszerű: hozd el a saját gyereküléseidet a tesztvezetésre, és próbáljátok ki élesben. Nálunk ez teljesen bevett kérés.

2. Mekkora a csomagtartó – babakocsihoz mérve?

A literadat keveset mond, mert a forma legalább annyit számít, mint a méret. A próba itt is élesben működik: babakocsi be, mellé a heti bevásárlásnak megfelelő hely. Figyeld a rakodóperem magasságát is – naponta húszszor emelsz át rajta dolgokat, amire a derekad évek múlva is emlékezni fog.

3. Mekkora szögben nyílnak a hátsó ajtók?

Ez a leginkább alábecsült szempont, pedig nagyon fontos. Szűk parkolóban, félig nyitott ajtónál becsatolni egy kapálózó kétévest szinte lehetetlen – aki próbálta, tudja. A szélesre nyíló hátsó ajtó (a Tucsonnál például közel 90 fok) naponta többször teszi könnyebbé az életet, mint bármelyik extra tulajdonsága a kocsinak.

4. Mi van benne a családot védő rendszerekből?

Vészfékasszisztens, sávtartó, holttérfigyelő, hátsó keresztirányú forgalom figyelése – tolatásnál parkolóban, ez utóbbi családi alapfelszerelés kell, hogy legyen. Nézd meg a konkrét kivitel Euro NCAP eredményét is, ne csak a modellét: felszereltségi szintenként eltérhet, mi van benne alapáron.

5. Mennyibe kerül havonta a fenntartára – a tankoláson túl?

Szerviz-intervallum, gumiméret, biztosítási besorolás. Két hasonló árú autó fenntartása között évi százezres különbség is lehet – ezt vásárlás előtt érdemes számításba venni.

Próbáld ki élesben!

Hyundai és Ford családi modellek nálunk egy helyen kipróbálhatók. Gyere tesztvezetésre Salgótarjánba, és hozd magaddal a gyereküléseket és a babakocsit is: +36 32 520 600