Minden, amit tudni kell az eredetiség vizsgálatról

Ha autót értékesítesz vagy vásárolsz kötelező az az eredetiség vizsgálat, amit egyébként még 1998-ban vezettek be azért, hogy csökkentsék az autólopások számát és kiszűrjék a rendszerből a kétes eredetű autókat. De hogyan történik egy eredetiség vizsgálat és hol? Ki fizeti, mennyibe kerül, mennyi ideig tart és meddig érvényes? Minden elmondunk a cikkben.

Egy kis időutazás

Egy meleg májusi reggelen – 1997-ben – apám éppen igyekezett a pesti belváros parkolójában hagyott régi, kombi és banánzöldnek nevezett, de igazából sárga Daciához amikor két erdélyi srác megszólította, és azonnali készpénzes ajánlatot tett a kocsira. Éppen olyat, ami apámnak is megfelelt, így (kis túlzással) 15 percen belül megköttetett az üzlet. Az új tulajdonosok fizettek 30 perc múlva a határ felé száguldottak az új Daciájukkal, apám pedig egy hét múlva megvehette a vágyott arany színű Mazda 626-osát: az első nyugati kocsiját.

Ma ez már nem történhetne meg, legalább is így nem. Sem, a Daciát nem lehetne 10 perc alatt eladni, sem apám nem vehetne (valószínűleg nem is venne) aranyszínű „németből hozott” „természetesen keveset futott”, „női tulajdonostól vett” „rendkívül jó állappot” 626-os Mazdát.

Azért nem mert 1989-ben (a sok lopás és a kétes üzletek miatt) bevezették az eredetiség vizsgálatot, mely azóta is kötelező.

Az eredetiségvizsgálat célja

Az eredetiségvizsgálat célja az, hogy megtudjuk, hogy az autó nem lopott-e, nem áll-e körözés alatt, és úgy egyáltalán eredeti-e. Az eredetiségvizsgálat során a jármű egyedi azonosítóit ellenőrizzük. Azt kell megvizsgálni, hogy az évek, évtizedek alatt nem változott-e a kocsinak az alvázszáma és a motorszáma. Ha az autó „átmegy” az eredetiség vizsgán akkor az „tiszta” azaz el lehet adni és meg lehet vásárolni.

Az eredetiségvizsgálat ára

Az eredetiségvizsgálat ára hatósági, ami azt jelenti, hogy mindenhol ugyanannyiba kerül. Amikor ezeket a sorokat írjuk 17 000 – 20 000 forintért lehet eredetiségvizsgát kérni. Az ár attól függ milyen autó, hány köbcentiméteres a motorja: mástól nem.

Fontos, egy érdeklődés, adásvétel előtt az, hogy előre tisztázzuk, hogy ki fizeti az eredetiségvizsgálat díját: a vevő, az eladó, vagy közösen. Nem elvárható az eladótól, hogy „vevői bemondásra” elkészíttesse el, mert később vitára adhat okot az, ha mégsem vásárolja meg az autót, miközben költséget okozott az eladónak. Ahogy fordítva sem ideális: ha az eredetiségvizsgálat árát a vevő fizeti, de végül eláll a vásárlástól.

 

Az eredetiségvizsgálat menete

A vizsgálat maga kettő lépésből áll, szigorú, átjátszhatatlan. Az első lépésben az eredetvizsgáló megnézi a kocsit (motort) és ellenőrzi a motorszámot, az alvázszámot. Ezeket az információkat továbbítja a hatóságoknak, akik összevetik a nyilvántartásukkal és – jó esetben – visszaigazolják az adatokat, és az autó „tiszta”, rossz esetben kiderül valamilyen hiba. Ha az eredetiségvizsgálat azt állapítja meg, hogy az autó (motor) rendben van akkor történhet meg az adásvétel.

Arra érdemes figyelni, hogy az eredetiségvizsgálat az érvényessége 60 nap. Ezért, ha nem történik meg 60 napon belül az adásvétel akkor az eredetiségvizsgálatot meg kell ismételni.

Okmányok, amelyek kellenek az eredetiségvizsgálathoz.

Az eredetiségvizsgálathoz szükség van néhány okmányra. Ha magánszemély vagy, akkor a forgalmidra, mind a kettőtök (a tulaj és a vevő) személyijére, és a lakcímkártyájára.

Ha jogi személy vagy akkor kell a forgalmi a 90 napnál nem régebbi cégkivonat, a cégben aláírásra jogosult tag személyije és lakcímkártyája (és jó ha eljön) illetve ha meghatalmazott jár el a nevében akkor a meghatalmazás és a meghatalmazott papírjai.

Az eredetiségvizsgálat nagyjából 30-40 percig tart és nálunk is el tudod végezni. Kattints és kérj időpontot most.

A: Rendszám
B: Első nyilvántartásba vétel dátuma
D.1: Gyártmány
D.2: Típus
D.3: Kereskedelmi leírás
E: Alvázszám / VIN azonosító
P.1: Hengerűrtartalom
P.2: Teljesítmény
P.3: Hajtóanyag
P.5: Motorszám
J: Járműkategória
G: Saját tömeg
F.1: Összetömeg
R: Jármű színe
V.9: Környezetvédelmi osztály
K: Típus jóváhagyás száma
I: Első magyarországi nyilvántartásba vétel
S.1: Ülések száma vezetővel
S.2: Állóhelyek száma
O.1: Fékezett vontatmány (kg)
O.2: Fékezetlen vontatmány (kg)
(0): Fék nélküli vontatmány (kg)
(1): Ráfutófékes vontatmány (kg)
(2): Átmenőfékes vontatmány (kg)
(3): Nyereterhelés (kg)
Q: Teljesítmény - tömeg arány (kW/kg)
H: Okmányok érvényességének ideje
C.1 C1.1: A forgalmi engedély jogosultja
C.1.2: Utónév
C.1.3: Lakcím
C.4: A forgalmi engedély jogosultjának státusza